2079 fertőzött, 63 halott
A járvány megjelenése óta összesen már 63 642-en fertőződtek meg. Az elmúlt huszonnégy órában 63 többségében idős, krónikus beteg halt meg, így az elhunytak száma 1535 főre emelkedett, 16 646-an pedig már meggyógyultak.
Blogolj!

Ő volt az egyetlen magyar tudós, aki hazai kutatásáért kapott Nobel-díjat

2017.12.16.
Bara Arisztid
Szent-Györgyi Albert egyike volt azon magyar kutatóknak, akik a legnagyobb hatást gyakorolták a nemzetközi tudományos életre. Ő volt az első – és máig egyetlen – magyar tudós, aki hazai kutatásáért kapott természettudományos Nobel-díjat. Mindez 80 esztendeje történt.

Ezeket a cikkeket olvastad már?