Blogolj!

A magyar - és most már az égi - rockzene legendája - Benkő László

Talán nem túlzás azt állítani, hogy még világjárvány nélkül is a 2020-as év lenne az utóbbi évek legveszteségesebb éve, hiszen számos kiválóság távozott közülünk az élet minden területéről. A héten épp a Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar zenész, billentyűs, zeneszerző, az Omega zenekar egyik alapító tagja, Benkő László – egyike a magyar rock legmeghatározóbb alakjainak. Írásunkban a 77 éves korában eltávozott zenészre, zeneszerzőre, EMBERRE emlékezünk.

Nem kell nagy rockrajongónak lenni, hogy ismerjük az Omega együttes, vagy Benkő László nevét, hiszen amellett, hogy a hazai rock műfaj megteremtésében vitathatatlan szerepük volt, máig masszívan jelen vannak a zenei színtéren, tavaly például az Arénában adtak koncertet. Ez most sajnos nagy valószínűséggel meg fog változni Benkő halálával, azonban mit sem változtat a hátrahagyott életmű halhatatlanságán.

A kezdetek

Benkő László 1943. június 12-én, Szombathelyen született, tanulmányait azonban már a fővárosban kezdte meg. Zene iránti szeretete és kiváló érzéke már fiatalkorában megmutatkozott: hét évig tanult zongorázni, emellett fuvolázni, trombitálni és ütőhangszeren játszani. Középiskolás korában a Próféta együttesben játszott, ez később egyesült egy másik gimnáziumi zenekarral, amelyben Kóbor János volt az énekes, így lettek végül a későbbi Omega, minden idők egyik legsikeresebb magyar rockzenekarának alapító tagjai. Ezen a néven először 1962. szeptember 23-án lépett fel az együttes a Műegyetem várbeli kollégiumában - akkor már Benkő és Kóbor is műegyetemista volt. Természetesen később mindketten lediplomáztak, Benkő közlekedési mérnök lett.

A tanulás mellett a zene szórakozást és zsebpénz-kiegészítést jelentett számára, hiszen az akkor gombamód szaporodó együttesek között csak egy volt az Omega. Kezdetben– annak a kornak módja és rendje szerint – angolszász slágereket játszottak, az 1966-ban megjelent első kislemezeiken is ezek szerepeltek. Azenekar dolgai akkor kezdtek komolyra fordulni, amikor már az Egyetemi Színpadon is felléphettek. Benkő László ebben az időben gyakran ragadott mikrofont és a külföldi számok mellett például a Rózsafák című slágert is előszeretettel énekelte.

Az aranycsapat

Az Omega első "aranycsapata" 1967-68-ra alakult ki, Kóbor és Benkő mellé a gitáros Molnár György, a basszusgitáros Mihály Tamás, a dobos Laux József, legkésőbb pedig Presser Gábor billentyűs csatlakozott, aki invenciózus szerzőnek bizonyult. Ekkor születtek az első nagy slágerek: a Trombitás Frédi, és a Régi csibészek. Presser belépése után a bandának kissé változtatnia kellett az alap felállásán, így Benkő furulyán és trombitán játszott, időnként pedig zongorázott.

Az együttes 1968-ban már Angliában játszott, ahol az Omega Red Star (így hirdették őket) a koncertek mellett elkészítette első albumát is, ezt követően pedig a Hanglemezgyárban is felvehették az első önálló magyar könnyűzenei nagylemezt. Az Omega nemzetközi pályafutása azonban még váratott magára a hazai hivatalok akadékoskodásai miatt, ez azonban a hazai népszerűségükön mit sem változtatott, akkor ugyanis az Illés mellett már ők számítottak a legnépszerűbb beategyüttesnek. E korszak csúcspontja kétségtelenül az 1969-ben megjelent 10000 lépés című album, amelyen már olyan slágerek szerepeltek, mint a Petróleumlámpa vagy a Gyöngyhajú lány. Utóbbi nem mellesleg a tokiói Yamaha-fesztiválon különdíjat kapott, és azóta is készült számtalan külföldi feldolgozása. 

A megújulás

1971 tavaszán történt egy nagy változás miután a harmadik, az Éjszakai országút című nagylemez után Presser és Lauxis váratlanul kilépett a csapatból, hogy létrehozzák az első magyar supergroupot, az LGT-t. Ezt követően a dobok mögé Debreczeni Ferenc ült, és az Omegának új alapokon, kemény munkával sikerült megújulnia, a veszteséget pedig Hűtlen barátok címmel énekelték meg. Benkő László Presser távozása óta kizárólag billentyűs hangszereken játszott, beleértve a szintetizátort, amelyet 1973-ban az Omega használt először Magyarországon.

1973-ban lemezszerződést kötöttek a nyugatnémet Bellaphon céggel, albumaiknak (Időrabló, Csillagok útján, Gammapolis) és a koncertjeiknek köszönhetően egész Európában, főleg a német nyelvterületen hatalmas népszerűségre tettek szert.

A polihisztor

Benkő László – sokoldalú zenész lévén – 1982 óta szólólemezeket is készített (Lexikon I., II., Ikarosz, Űropera, Omegamix, Impressio, Másik világ), emellett pedig még tévésorozatok, játékfilmek, balettek és színpadi művek zenéjét is írta, 1992 és 1998 között pedig a Hungaroton Gong Kft. lemezkiadó igazgatója volt. 2002-ben megalapította az instrumentális szintetizátorzenét játszó B-Project együttest, rendszeres fellépője volt a Billentyűsök éjszakája című rendezvénynek, valamint a szombathelyi színház zenei vezetője is volt. Benkő egyik legfontosabb szerepe a hazai rocktörténelemben talán mégis az volt, hogy az elmúlt rendszerben ő harcolta ki, hogy az Omegával együtt turnézhasson az amúgy "megtűrt" kategóriába sorolt Hobo vagy éppen Nagy Feró a Beatricével. 2013-ban létrehozták az Omega Alapítványt, amelynek egyik célja a következő zenészgeneráció segítése.

Dolák-Saly Róbert: Azokban az években apám helyett apám voltál - Búcsú Benkő Lászlótól

Drága Laci! Most hallottam a hírt. Az ember a hozzá közel állók elvesztésekor érzi igazán, hogy az anyanyelv, még ha az oly édes is, a sok ezer kifejezésével együtt mennyire szegényes. És szégyelli ugyanazokat a szavakat leírni, amiket a hétköznapokban kiejt a száján, vagy amiket más is használ, mert nem érzi méltónak, és alkalomhoz illő súlyúnak a megfogalmazhatatlant, ami a lelkünkben kavarog ilyenkor.

Benkő László egy korábban a Borsnak adott interjújában kommunista időkkel kapcsolatban elmesélte, hogy egy, a Kisstadionban tartott koncertjük után hogyan kerültek fogdába:

A televízió kérte, hogy maradjunk vágóképeket csinálni. A végleges felvételhez kellett, az utcán addig a rendőrök ütötték az embereket. Miután végeztünk, egy tök sötét utcában mentünk a dobossal hazafelé a Keleti mellett. Egyszer csak kiugrott egy kapuból három sötét ruhás rendőr, és annyit mondott: Megvagytok! Beráncigáltak minket a közeli őrsre. Éjfél körül odaértünk, egy csomó csávó volt ott a koncertről. Az orrukkal támaszkodtak a falnak, váltott lábon kellett állniuk. Csupán pár percig tudod egyensúlyban tartani így magad. Minket hajnalig kínoztak. Ha kidőltél, vagy megvertek vagy rád eresztették a farkaskutyákat. Szájkosár volt rajtuk, mert voltak annyira rafináltak, hogy maradandó károsodást ne szenvedjünk. A halálfélelem viszont végig ott volt, mert nem tudtuk, mi lesz a vége a kínzásnak

- nyilatkozta a zenész.

Díjak és elismerések

Példaértékű pályafutását az évek során számtalanszor elismerték: 1986-ban az Omega együttes tagjaival megosztva Liszt Ferenc-díjat kapott, 1995-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét, 2011-ben Pro Urbe Budapest díjat kapott, 2012-ben Lions-díjat vehetett át jószolgálati munkájáért, 2013-ban az Omega tagjaival a Kossuth-díjat vehette át, 2020-ban pedig a Magyar Kultúra Lovagja lett.

Benkő László 2013. március 15-én vette át a Kossuth-díjat

Benkő Lászlót még 2017-ben diagnosztizálták májrákkal, kitartó küzdelemének köszönhetően ekkor felépült, a koncertezésről ez idő alatt sem volt hajlandó lemondani. Végül hosszan tartó, súlyos betegség után, 2020. november 18-án tért örök nyugovóra. Az Omega minden idők egyik legsikeresebb magyar rockzenekara, Benkő az együttes mind a tizenhét stúdiólemezén játszott, világszerte több mint 50 millió albumot adott el.

Mi pedig csak köszönetet mondhatunk Benkő Lászlónak, amiért megkerülhetetlen alakja lett a hazai zenetörténelemnek, a számos örökzöld slágerért és nem utolsó sorban a felkarolt fiatal tehetségekért. Halálával egy korszak lezárult, azonban örökké emlékezni fogunk rá!

(Borító: ripost.hu, Fotó: MTI)

https://hetijoarc.blogstar.hu/./pages/hetijoarc/contents/blog/102792/pics/lead_800x600.jpg
Benkő László,legenda,Omega,rock,történelem,zene
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?