Blogolj!

Aki nélkül nem lenne ugyanaz a néptánc - 90 éves Timár Sándor

Ragnar Volarus

A héten - egészen pontosan október 2-án pénteken - lett 90 éves Timár Sándor koreográfus, táncpedagógus, magyar örökség díjas, állami díjas, Érdemes Művész. A Bartók Béla Táncegyüttes és a Csillagszemű Táncegyüttes megalapítója, művészeti vezetője és koreográfusa.

Szentül hiszem, hogy szerencsésnek tarthatja magát, akinek élete valamely szakaszában megjelenik a magyar népzene és néptánc. Bármilyen formában. Nekem fiatalkoromban unokatestvérem révén volt hozzá némi közöm, elmentünk egy-két fellépésére, majd hosszú évekig semmi. De ez ugye csak felszíni érintkezés volt. 

Viszont néhány esztendeje berúgta nálam az ajtót a népi kultúra. Amit nagyon nem bánok. Mert elképesztő mélysége, szépsége és színei vannak ennek a világnak. Olyannyira, hogy néhány év elteltével még csak amatőrnek sem merném nevezni magam a tudásanyagomat illetően. Viszont már így rengeteg névvel találkoztam, akik embertelen mennyiségű energiát - vagy bátran mondhatjuk, egy életet - szenteltek annak, hogy a magyar népzene és néptánc még ezekben a modern időkben is virágozzék. Ezek egyike Timár Sándor. 

1930. október 2-án született és egy Szolnok melletti tanyán, ahol jómódú, polgárosodott paraszti család gyermekeként nőtt fel. Az okos fiút orvosi pályára szánták szülei, de a történelem és a politika 1949-ben közbeszólt, így lemaradt a továbbtanulás lehetőségéről. Ekkor, 19 évesen, Siófokon egy népfőiskolai összejövetelen találkozott először az erdélyi származású Molnár István koreográfussal, aki nagyon nagy hatással volt rá, így csatlakozott is az ő táncegyütteséhez.

Ezekben az időkben fokozatosan kialakult Timár Sándor saját, az akkori irányzatokhoz képest szokatlan koreográfiai stílusa, melynek lényege a néptánc eredeti, letisztult formájában való megjelenítése.  Pedagógiai módszerét is az a szemlélet határozta meg, hogy a néptánc egy olyan tökéletes, közösség által évszázadokon át lecsiszolt művészeti alkotás, mely eredeti formájában élvezhető és megtanulható.

1958-ban megalapította a Bartók Béla Táncegyüttest, melynek huszonöt éven át művészeti vezetője és koreográfusa volt. Isteni gondviselésképp, ekkor találkoztak Sebő Ferenccel és Halmos Bélával, akik képesek voltak olyan autentikusan megszólaltatni a hangszeres népzenét, ami addig elképzelhetetlennek tűnt. Elindult hát a közös munka, és a ’70-es évek elején a Táncház mozgalom is, melynek első fontos helyszíne az Írók boltja volt a pesti Liszt Ferenc téren.

1971-ben néptánc tagozatot létesítettek a Balettintézetben, és őt kérték fel tanszékvezetőnek. Három osztályt vitt végig, tehát 12 évig tanított. Első osztályában olyan emblematikus alakok tanultak, mint: Zsuráfszky Zoltán (Zsura), Farkas Zoltán (Batyu), Román Sándor. A Mester megszólítás kötelező a Balettintézetben mind a mai napig, de mivel őt nagyon szerették a tanítványai, így a Mesti becenevet találták ki számára, amely elterjedt országszerte. 

1980-tól tizenhat éven át a Magyar Állami Néptáncegyüttes művészeti igazgatója és koreográfusa, a társaság megújuló arculatának kimunkálása is az ő nevéhez fűződik. 1993-ban feleségével Timár Böskével létrehozták saját társulatukat, a Csillagszemű Táncegyüttest és a Timár Kamara Táncegyüttest. Jelenleg mindkét együttes művészeti igazgatója és koreográfusa.

A Csillagszemű Táncegyüttes azóta is a magyar táncművészeti élet egyik rangos társulata. Rendszeresen fellépnek kiemelkedő táncművészeti eseményeken, fesztiválokon. 2002-ben Esztergomban a japán császári pár előtt táncoltak, Strassbourgban az Európa Parlamentben szerepeltek. Európán kívül a világ legkülönbözőbb tájain képviselik hazánkat, többek között Brazíliában, Új-Zélandon és Japánban (ahol sok ezer tanítványa van).

Timár Sándor pedagógiai módszerének lényege, hogy a gyermekek minél kisebb korban ismerkedjenek meg a még elevenen élő néptánc és népzenei hagyománnyal, amely mint megélt tapasztalat épüljön be mindennapi életükbe. Egyszerre jelentős művész és nagy kisugárzású, iskolateremtő tanítómester, aki gyökeresen változtatta meg gondolkodásmódunkat saját nemzeti kultúránkról, és aki nélkül a magyar néptánc nem lehetne ilyen magas művészi szintre emelt része a magyar és az egyetemes kultúrának.

Isten éltesse a 90 éves Timár Sándort, Mestit!

https://hetijoarc.blogstar.hu/./pages/hetijoarc/contents/blog/100892/pics/lead_800x600.jpg
kultúra,népdal,néptánc,népzene,Timár Sándor
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?