Paudits Béla és a piros napszemüveg

Bara Arisztid

Paudits Béla már nincs közöttünk. Nem mosolyog többé a kedves, karakteres arca – ahogyan felsejlik előttem egy emlékfoszlányban. Emléke azonban erősen él bennem. Amikor először találkoztunk személyesen, nekem adott valamit, ami azóta valahol elkallódott, de esküszöm, megkeresem.

Fotó: MTI

Paudits Bélát egyszerűen nem lehetett nem szeretni. A színész Budapesten született 1949. augusztus 19-én. Állítólag nem szólalt meg hároméves koráig. Parasztlegények között nőtt fel, nagyapja asztalos volt, így a családban gyengécske alkata ellenére sem támogatták, hogy színészi pályára lépjen.

Végül a szerencse, Kibédy Ervin személyében mellé szegődött, ugyanis egyszer járt náluk, és ő kérdezte a kis Paudits édesanyjától, hogy nem akarja-e színésznek küldeni a fiát.

Akkoriban Paudits egy pesti faipari szakiskolába járt, ott versenyzett értelmesebb társaival például azon, hogy melyikük tanulja meg hamarabb a Toldi-t. Memóriájával, elszántságával nem is volt gond, inkább a tanárokkal nem jött ki jól. Sokszor ilyen okok miatt hagyta ki az órákat, és amikor ezek a lógások elszaporodtak, több tárgyból is megbukott.

Végül aztán sikerült befejeznie az iskolát és beteljesült az álma, felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára.

Ugyan prózai színésznek indult, de nagyon hamar megtalálták a zenés szerepek. Két évvel a főiskolai diploma megszerzése előtt, 1969-ben el is indult a Táncdalfesztiválon. Ekkor vált ismertté.

A főiskola után egyből a József Attila Színházhoz került, majd beszippantotta a musicalek világa és a Madách Színház. A musicalszínész bélyeget nem tudta levakarni magáról egy életen át. De talán nem is akarta, viszont biztos, hogy örült volna, ha tudják: ő, ha odakerül, mindent belead egy versbe. Sőt, ha lehet, még egy kicsit többet is.

Sok filmben is láthattuk, mint például a Le a cipővel!-ben, a Tündér Lala-ban, Mire megvénülünk-ben és még hosszasan írogathatnám.

A vendéglátásba is belekóstolt. 1986-ban lediplomázott a Vendéglátóipari Főiskolán és feleségéé volt a Piaf nevű intézmény, ahol fiatal koromban sokszor megfordultam. Amikor már minden szórakozóhely bezárt, bizton lehetett a Piafra számítani, mindig nyitva állt. Ó, és az a tojáskrémes szendvics…

Pályája elején itt lépett fel Zámbó Jimmy, akit tulajdonképpen Pautits fedezett fel.  

Aztán jöttek a problémák

Vastagbélbetegség, kilyukadt gyomor szövődményekkel, gyógyíthatatlan gerincprobléma, infarktusok, érszűkület - ezekkel mind meg kellett küzdenie a színésznek. Akkor tört ketté az élete, amikor szülei meghaltak. Édesanyja májába véletlenül belevágott egy kezdő orvos, ő ezért ment el túl korán. Apja ezek után inni kezdett, ami rövid úton halálhoz vezetett.

Végül 43 kilóra fogyott…

"Többször voltam kórházban, és nem tudnak semmit tenni, hogy jobb legyen. Fáj minden mozdulat, a hangom is elment. Mostanában az akupunktúrás kezelés enyhíti valamennyire a gyötrelmeimet. Az az igazság, hogy nem tudok már harcolni. Eleve nem vagyok egy harcos alkat, és ezt tudom magamról."

2018. június 13-án örökre lecsukta szemét. Esküszöm, hogy megkeresem azt a piros napszemüveget.

https://hetijoarc.blogstar.hu/./pages/hetijoarc/contents/blog/54248/pics/lead_800x600.jpg
Jászai Mari-díj,musical,Paudits Béla,színész,Táncdalfesztivál
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?