Demján, az üzleti fenegyerek

Bara Arisztid

A székely embereket kemény fából faragták. Pont, mint Demján Sándort, aki egy felfelé törekvő, kőkemény, autoriter, munkamániás, ám igen jó érzésű ember volt. Én először a Skálával kapcsolatban hallottam a nevét. Ő építette az első plázákat, a Nemzeti Színházat, aztán szépen lassan kiesett a pikszisből.

Demján Sándor / Fotó: Gránit Csoport

A milliárdos gyerekkora szinte pokol volt

Demján Sándor 1943. május 14-én született a romániai Szatmár megyében,  Börvelyen. Demján az édesapját már nem ismerhette meg, ő ugyanis a második világháborúban elesett. A három testvérrel édesanyja egyedül maradt.

A románok 1945-ben Börvely székely családjait – köztük Demjánékat is – egyetlen nap alatt elkergették. Reggel 9-kor körbejártak a román katonák és elmondták, hogy délig kapnak a magyarok időt arra, hogy összepakoljanak. A székelyek családonként kaptak egy-egy tehervagont, oda lehetett pakolni, és az ígéret szerint az emberek majd a személyvagonokban fognak utazni. Volt, aki a jószágait, más a bútorait pakolta össze, akadt, aki még utoljára kiszaladt a temetőbe. Délben valóban elindult a vonat, de a személyvagont lekapcsolták. Azok Biatorbágy felé indultak, míg a tehervagonok Bukarestnek... A családok soha nem láttak viszont semmit az értékeikből.

Ám a kegyetlen kitelepítések Demjánék „szerencséjére” nem csak Romániára voltak jellemzőek, hanem Magyarországra is, így kerülhetett a család Etyekre, ahonnan előzőleg módos sváb családokat kergettek el... A korábban állatokkal foglalkozó székelyek nem érezték jól magukat, nem sokat értettek a szőlőhöz.

Demján édesanyja inkább tanulni szeretett volna (szülészeti asszisztensnek készült), és bár a nagymama ezt élesen ellenezte, Demján Sándort végül nevelőszülőkhöz adták. A végtelenül szegény kiskunlacházai nevelőszülőkre Demján szeretettel emlékezett vissza, miközben hamar megtanult éhezni és nélkülözni.

Annyira zokon vette, hogy a Jóisten így elbánt vele, hogy hétévesen tudatos ateistává vált, és miközben engedelmes gyerek volt, aki rengeteget dolgozott, templomba soha nem volt hajlandó járni.

A családnak volt egy gebéje, akit hajnalban mindig Demján látott el, például ő járt a kútra vízért. Elmesélése szerint itt szerette meg a cigányokat, mert voltak olyanok közöttük, akik olykor segítettek neki cipelni a nagy alumíniumkannákat, miközben a „magyarok” csak csúfolták.

Gúnyolódásban bőven volt része, mert bár a nevelőszülők havi 70 forintot (akkor nagy pénzt) kaptak a lelencgyerekek ellátására, és az állam ezen felül ruhát is küldött, ám a „lelencruha” miatt mindig rajta volt a bélyeg, más volt, Hamar meg kellett tanulnia megvédenie magát.

Mivel a család reggelente csak egyszer melegített vizet, és az idős néni vízétől a fiatal fiú undorodott, Demján mindig a kút hideg vízében mosakodott. A munka miatt eleinte nem járhatott iskolába. Volt a faluban egy szintén ateista tanító, aki szintén nem járt vasárnaponként templomba, ilyenkor szívesen foglalkozott az érdeklődő fiúval.

Amikor az amúgy jó eszű kisfiú végre már iskolába is járhatott, azonnal „beleszeretett” az elbűvölő tanítónőbe. Emiatt aztán igen nagy lelkesedéssel tanult, falta a könyveket. Kiskunlacházán kevés tanár jutott a 600 diákra, sokszor a kis Demján helyettesített. Ha nem volt tanár, ő mesélt a könyvről, amit éppen olvasott.

Demján Sándor szervezői és üzleti érzéke már ekkor megnyilvánult. Imádta a nagy magyar történelmi hősöket, Kossuthot, Petőfit, maga is hős szeretett volna lenni. Egyszer felmerült az iskolában, hogy nincs pénz egy nagyobb méretű Petőfi-nyomat elkészíttetéséhez, ami 10 forintba került volna. A koldusszegény Demján jelentkezett, hogy az nem lehet, bízzák csak rá, majd ő előteremti a pénzt. Nevelőszülei lefagytak, amikor bejelentette, hogy szeretne 10 forintot kérni a nyomatra. Ám a kis Demján végül szerződést kötött, mindenfélét vállalt, besegített például a háztartás tojásainak értékesítésébe és a piacon viszonylag hamar kitermelte a tojásonkénti tízfillérekből a Petőfi-nyomat árát.

Tovább tanult és rengeteget dolgozott

Demján Sándor végül kifejezetten jó tanuló lett és a Fogyasztói Szövetkezetek Országos Szövetségének (Szövosz) ösztöndíjasaként szakközépiskolába járhatott, majd 1965-ben diplomát is szerzett a budapesti Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán. Itt ismerte meg a nyelveket már ekkor is kiválóan beszélő, később idegenvezetőként is dolgozó feleségét.

Kezdetben Fejér megyei szövetkezeteknél kapott állást, és nagyon gyorsan lépdelt felfelé, dolgozott Gárdonyban, Sárszentmihályon, Tácon, megnyitotta a környék azóta is jól csengő nevű éttermeit, a Csóri Csuka Csárdát, vagy a Tác Gorsiumot.

A Kádár-rendszerben az agilis, de a rezsim paraméter-rendszerét nagyon is jól érző kereskedő egyre sikeresebb lett. Egyszerre feszegette a határokat és egyszerre volt a rendszer kedves embere. Volt, hogy előállították, mert az aktuális munkáltatója, vagyis egy helyi szövetkezete Pokol nevű műintézményéből záráskor határozottan kidobták a berúgott párttitkárt és a rendőrkapitányt.

Másnap egy járőr jött és „bezáratta” a helyet, Demján azonban őrjöngött, kinyittatta a kocsmát, sőt, még le is hordta a munkatársait: „mi az, hogy idejött a rendőr, mutatott valami hivatalos papírt?” Erre másnap már magát Demjánt is előállították tiltott ipari tevékenység címén, komoly patália kezdett kibontakozni, mert a munkatársai mentek a rendőrőrsre érte, aztán valahogy minden rendeződött, estére csak kiengedték.

Aztán jött a Skála, az MHB…

1973-ban a fiatal szövetkezeti vezetőt felhívták Budapestre a szövetkezeti rendszer csúcsintézményének, a Skálának az élére. A Skála valóban nagy szám volt, nyugati mintára szervezték, Demján emlékei szerint ez az áruház jelentősen közrejátszott abban, hogy elviselhetőbb lett a legvidámabb barakk.

Demján Sándor és Kádár János a Skála Áruházban 1976. december 23-án / Fotó: Vigovszki Ferenc / MTI

A hetvenes-nyolcvanas éveknek is megvoltak a gazdasági sztárjai, csak ők még a pártrendszer viszonyain belül. Demján Sándor (Skála), Horváth Ede (Rába) és Burgert Róbert (Bábolna) voltak a kor sikervállalkozói, pártkongresszusokon mutogatták őket, még az is felmerült, hogy Demjánt meghívják miniszternek, vagy a központi bizottságba.

Demján élete végéig nem tagadta meg Kádárt, bevallottan nagyon kedvelte, sőt tisztelte, de miniszter nem akart lenni.

A rendszerváltás előtt pár évvel megalakult a kétszintű bankrendszer és az első bankok témaportfóliókat kaptak. Az ipari portfólióval rajtoló MHB Bank élére a Pénzügyminisztérium kifejezetten nem banki, hanem üzleti háttérrel bíró szakembert keresett. Ez lett Demján, aki 1986 és 1990 között volt a Magyar Hitelbank elnöke. Sokan vitték oda a pénzüket, mert volt bizalmuk az új bank és az ismert üzletember iránt, de Demján valójában soha nem lett bankár. Ettől függetlenül mindig is büszke volt az általa finanszírozott, vagy megmentett nagy magyar cégek jó ipari teljesítményére, az Ikarusra, a Videotonra, vagy a jobb mezőgazdasági cégekre.

Ráadásul Demján még egy fontos barátságot szerzett az MHB-ban, a titkárát ugyanis úgy hívták, hogy Csányi Sándor. A törekvő fiatalember pár évvel később már fontos üzlettársa lett a befektetéseiben.

Csányi Sándor és Demján Sándor / Forrás: MW

A rendszerváltás utáni években már nagyban játszott, hatalmas látványberuházásokkal, kulturális létesítményekkel, bevásárlóközpontokkal (a West End, a Nemzeti Színház, a Művészetek Palotája, vagy a Bank Center) szórta meg a régiót, rengeteg pénzt keresett, és az új világban is mindig megtalálta az utat a politika és az üzlet első soraihoz. Mindezeket alapvetően Csányi Sándorral valósította meg, miközben a bankpiacon egy versenytársat is gründolt, a mai Gránit Bankot. A szövetkezeti szektorban is mindig hitt, elnöke volt az Országos Takarékszövetkezeti Szövetségnek (OTSZ).

Ő maga azonban a Prima Primissima díjak megalapítására volt a legbüszkébb.

 

Így lett milliárdos

A tatárföldi Naberezsnije Cselniben működött a Kamaz teherautógyár. Az 1976-ban alapított orosz cég termékeire hatalmas túlkereslet volt Oroszországban, csak nagyon hosszú, már-már reménytelen előjegyzéssel lehetett géphez jutni.

A 25 ezer rubeles ár helyett a másodpiacon 125 ezer rubelt ért egy teherautó. A társaság rengeteg embert alkalmazott, viszont gigantikus adósságai is voltak.

Demjánék beszálltak, bevezették a moszkvai tőzsdére a céget. A részvényjegyzésnél azt ígérték, hogy aki lejegyez 125 ezer rubelnyi papírt az a következő öt évben mindig kap egy-egy teherautót. Demján úgy egyezett meg, hogy ő nem vesz fel fizetést, de a tőzsdei megjelenés és az adósság-visszafizetés után megmaradt pozitív tőke egyhuszada lesz a sikerdíja. 70 millió dollárt keresett, forintban egycsapásra milliárdos lett.

Remek kapcsolati léteztek az országon kívül is

Demján élete során sok nemzetközi nagysággal került kapcsolatba. Jó barátja volt az általa kiemelkedően okosnak tartott Henry Kissinger külpolitikus, több Nobel-díjassal és amerikai elnökkel is találkozott, többször járt a Fehér Házban.

Barátjának mondhatta Li Kuan-Ju-t, Szingapúr alapítóját, aki mindvégig lenyűgözte. Őt tartotta a legnagyobb államférfinak. Szintén jó viszonyban volt Soros Györggyel, akivel sokat vitatkozott. Utóbbi a demokrácia elkötelezett hittérítője volt, Demján viszont azt vallotta, hogy amíg egy országban nincsenek többségben a „polgárok”, addig mindez csak illúzió.

2018. március 26-án, életének 75. évében érte utol a halál.

Forrás: index.hu

https://hetijoarc.blogstar.hu/./pages/hetijoarc/contents/blog/50590/pics/lead_800x600.jpg
Demján Sándor,kereskedő,üzletember
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?