A fiatal Orbán Viktor tiszta ereje

1989. június 16-án Budapesten ünnepélyesen újratemették Nagy Imrét és mártírtársait. Az újratemetés napját akkor a nemzeti gyász és megemlékezés napjának nevezték, 2007 óta az ötvenhatos vértanúk emléknapjaként ünnepeljük. Ezen a napon emlékezünk Nagy Imrére és mártírtársaira, valamint a forradalmat követő megtorlás valamennyi áldozatára.

De hogy jön ez ide, azaz a fiatal Orbán Viktorhoz? Nagyon is. Csak olvassanak figyelmesen tovább!

Aki akkor élt, emlékszik, hogy 12 óra 30 perckor egy percre megállt az élet és országszerte megszólaltak a harangok. A járókelők egyperces néma megállással, a gépjárművezetők megállással és dudálással tisztelegtek Nagy Imre és mártírtársainak emléke előtt.

Ezután a Hősök terén Nagy Imre harcostársai és a koncepciós perek túlélői nevében többen is felszólaltak. Köztük volt Orbán Viktor, aki a legnagyobb vihart kavaró beszédet mondta, és aki először követelte az országos nyilvánosság előtt a szovjet csapatok kivonását.

„Valójában akkor, 1956-ban vette el tőlünk - mai fiataloktól - jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkezendő húsz vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik.”

- zengtek a beszéd azóta gyakran idézett mondatai.

Orbán Viktor ezzel a beszéddel robbant be igazán a politikába. Nem is csoda. A rettentően hosszú, borús évek után ott állt egy fiatalember, aki majd szétrobbanva az energiától, ezrek előtt, őszintén és bártan kimondta azt, amit szinte az egész ország egyszerre üvöltött volna ki magából. Akkor ő, ott, mi voltunk.

Ekkor egy bő éve létezett már a FIDESZ, amelynek alapítója volt.

„Alulírott magyar állampolgárok, alkotmányos jogainkkal éve, megalakítjuk a Fiatal Demokraták Szövetségét. A kezdeményezés célja: új, önálló és független ifjúsági szövetség létrehozása, amely tömöríti a politikailag aktív, radikális, reformer ifjúsági csoportokat és egyéneket. Úgy gondoljuk, hogy jelenleg az ifjúság tényleges politikai tagoltsága és ennek szervezeti megjelenítése között szakadék tátong. A Fiatal Demokraták Szövetsége (továbbiakban FIDESZ ill. Szövetség) létrejötte az első lépés lenne e szakadék áthidalása érdekében.”

-         állt az alapító nyilatkozatban.

Bár szemtelenül fiatal volt, lendületes, intelligens, határozott megnyilvánulásaival egyre többen álltak be mögé. Találtam egy régi Nap tv-s, Kinn, padon interjút vele, ahol Havas Henrik és Forró Tamás esnek neki a kérdéseikkel. Egyszerűen lehengerlő volt! És nézzék Havas arcát…

A kiváló szónok, politikus pályafutása magáért beszél:

  • 1987 november - 1988 március: a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Vezetőképző Intézetében dolgozott, ahol szociológus gyakornokként továbbképzések szervezésében vett részt
  • 1988 áprilisától a Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa
  • 1989-1990: az oxfordi Pembroke College-ban az angol liberális politikai filozófia történetét tanulmányozta
  • Alapító tagja az 1988. március 30-án megalakult Fiatal Demokraták Szövetségének (Fidesz)
  • 1988 március - 1989 október: a Fidesz egyik szóvivője
  • 1988 októberében a szervezet I. kongresszusán az országos választmány tagjává választották, e tisztét 1989 októberéig látta el
  • 1989. június 16-án a Hősök terén, Nagy Imre miniszterelnök és mártírtársai ravatalánál elmondott beszédével – amelyben szabad választásokat és a szovjet csapatok kivonulását követelte – vált országosan és Európa-szerte ismert politikussá
  • 1989 nyarán tagja volt az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalócsoportjának
  • 1990 óta a Magyar Országgyűlés képviselője
  • 1990. május - 1993 május: a Fidesz frakcióvezetője
  • 1993. május: a Fidesz elnökévé választották, tisztségében az 1994. július 9-i és az 1995. április 30-i (a párt nevét a Magyar Polgári Párt elnevezéssel kiegészítő) kongresszusokon megerősítették. Irányítása alatt a Fidesz radikális ifjúsági politikai mozgalomból nemzeti elkötelezettségű, mérsékelt, polgári néppárttá vált
  • 1992 szeptember: a Liberális Internacionálé mainzi kongresszusán alelnökké választották
  • 1993 január: a Fidesz végrehajtó bizottságának tagjává választották
  • Az 1994. évi országgyűlési választásokat követően az Országgyűlés Európai Integrációs Ügyek Állandó Bizottságának az elnöke
  • Az 1996 áprilisában megalakult Új Atlanti Kezdeményezés (New Atlantic Initiative) magyar nemzeti bizottságának az elnöke
  • Az 1998. évi parlamenti választásokat követően a Fidesz-Magyar Polgári Párt-FKGP-MDF koalíciós kormány vezetője, miniszterelnök. A vezetése alatt álló kormányhoz kötődik számos nagy horderejű intézkedés, mint a családi adókedvezmény bevezetése, a diákhitel, a fiatalok otthonteremtésének támogatása, a hazai vállalkozásokat segítő Széchenyi Terv megalkotása, jónéhány szimbolikus beruházás, mint a Magyarországot és Szlovákiát összekötő Mária Valéria híd második világháborús romjaiból való újjáépítése, vagy a Nemzeti Színház felépítése. A sikeres gazdaságpolitikának köszönhetően a növekvő jövedelmek mellett jelentősen csökken a pénzromlás, a költségvetési hiány és az államadósság is, az ország akkoriban készen állt arra, hogy négy éven belül az euro-övezet része legyen
  • 1999 márciusában a Magyar Köztársaság miniszterelnökeként aláírta Magyarország csatlakozási jegyzőkönyvét a NATO-hoz
  • 2002 októberében az Európai Néppárt alelnökévé választják
  • 2003 májusában a Fidesz Magyar Polgári Párt a jelentősen kibővült tagságával szövetséggé alakul, melynek elnökévé választják
  • 2006 márciusában az Európai Néppárt római kongresszusán újra alelnöknek választják
  • A 2006-os országgyűlési választásokon a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt miniszterelnök-jelöltje
  • 2009 decemberében az Európai Néppárt bonni kongresszusán megerősítik alelnöki tisztségében
  • A 2010. évi parlamenti választásokat követően a kétharmados többséget szerző Fidesz–KDNP pártszövetség vezetője, miniszterelnöke.
  • 2011. január 1-jétől július 1-jéig irányításával Magyarország látta el Európai Unió soros elnöki tisztségét.

Mint látjuk, csodás karriert futott be, teljesen megérdemelten. Akkor sokan hittünk benne és hisznek benne most is. De a fiatal Orbán ereje, az igazi ártatlan tisztaság soha sem tér vissza már.

1
http://hetijoarc.blogstar.hu/./pages/hetijoarc/contents/blog/39369/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
gizella 2017-06-17 13:35:12
jó az írás,de az utolsó mondatot nem tudom értelmezni : (

jó volt hallgatni ezt a fiatalembert,nemhiába a tehetség utat tör magának
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?