Mi lett veled Lajcsi?

Bara Arisztid

Pár évtizede is már, hogy egy jó húsban lévő, pirospozsgás, kis gombszemű trombitás feltűnt a tévében. Nem telt el sok idő és a mindig jó kedélyű, tehetséges trombitásból nagy sztár lett. Lagzi Lajcsit, azaz Galambos Lajost bátran állíthatom, hogy szinte mindenki szerette, annak ellenére, hogy nem feltétlenül volt az általa képviselt zenei stílus az ország minden egyes polgárának a kedvence. Ám valami történt…

Lagzi Lajcsi / Forrás: RTL Sajtóklub

Galambos Lajos 1961. január 25.-én született egy sváb zenészcsaládba. Édesapja és nagyapja lakodalomról lakodalomra járva zenéltek.

Soroksáron végezte el az ének-zenei általános iskolát, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába került, később pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán – mai nevén: Zeneművészeti Egyetemtrombitaművészi és zenetanári diplomát szerzett.

Mint főiskolai végzős trombitás, ösztöndíjas lett az akkor egyedüli, szakmailag legmagasabb szinten elismert Magyar RádióStúdió 11 nevű tánczenekarában, ahol két igazi trombitás legendától: Zsoldos Imrétőlés Tomsits Rudolftól tanulta a könnyűzene fortélyait. 21 évesen a Budapest Szimfonikus Zenekarral szóló trombitásként nyugat-európai turnéra indult.

Ezek után úgy döntött, hogy utcazenésznek áll. A zeneművészeti diploma megszerzése után merőben más és új szakasza következett addigi életének. A zenélést és szórakoztatást, mint hivatást, missziót tekintette. Saját stílusát, a modernizált, korszerűsített magyar szórakoztató zenét, már mint Lagzi Lajcsi mutatta be. Miután kevesen hittek magasra ívelő terveiben, így minden segítség nélkül, a saját maga által kiadott kazettáin kezdte népszerűsíteni e műfajt. A Sugár üzletközpont előtt és más közterületeken zenélt. Ezeken a helyszíneken, azaz az utcán kezdte el árulni mulatós kazettáit, amit az emberek úgy vettek, mint a cukrot. Az ily módon, szorgosan összegyűjtött milliókat befektette és egy pasaréti lakást vásárolt az eladott kazetták árából. A takarékosságot a szülei verték bele, sváb gyerekként megtanulta, hogy be kell osztania, ami van. 

Később úgy gondolta, hogy egy nagyszabású gálával lepi meg közönségét, melyben komoly részt szánt a hajléktalanoknak is. Akkoriban ez volt az első ilyen jellegű esemény. A meleg étel osztás a Máltai Szeretetszolgálat és a Honvédség segítségével valósult meg. A többször megrendezett eseményen Lajcsinak köszönhetően 30 000 ember jutott meleg ételhez.

Életrajzi adatai szerint az első lemeze hivatalosan 1987-ben jelent meg Grüsse von Schorokschar (Üdvözlet Soroksárról címmel).

Hittem magamban, és tudtam, hogy az utcazenélés határát elértük. Eladtunk 10 karton kazettát. Lehet, hogy elkelt volna a tizenegyedik is, de tisztában voltam vele, hogy az országos bedurranáshoz valami más kell".

- emlékezett vissza erre az időszakra. Galambos már 1993-ban megmondta, hogy a lakodalmas rock ideje lejárt, tovább kell lépni.

Galambos tudta, hogy ahhoz, hogy a csúcsra jusson, már nem elég, ha csak zenél. Eladta a pasaréti lakását és az abból befolyó hárommillió forintot tévéreklámra költötte. A Pokoli torony című filmről tudta, hogy milliók fogják majd nézni, ezért a film előtt és után jelent meg a reklám. Ez be is jött neki. 

A Tv2 indulásakor már volt neve, a televízióban kezdett karriert, noha korábban a lakodalmas-mulatós műfajra fanyalogva néztek a showbizniszben. Dáridó néven csinált műsort, ő volt a műsorvezető és a producer is egyben. Ez a produkció a mulatós műfaj inkubátoraként működött, olyan előadókat befuttatva, mint a később szintén a szórakoztatóiparban jeleskedő Gáspár Győző. Bombasiker volt.

A mulatóskirály a Tv2-ős időszakában volt a csúcson. Jó autója, saját sofőrje volt, de ami a legfontosabb: befolyása. Mivel a műsora nézők tömegeit vonzotta, a Tv2-őn belül döntéshozónak számított. És befolyásos barátokat is szerzett.

"A negyvenedik születésnapomra a Tv2 egy meglepetéspartit szervezett a hátam mögött Murauban. Boldog-boldogtalan ott volt ezen az ünnepségen. Barátoknak hitt emberek, akikről akkor azt gondoltam, az életem részei. Egy ideig azok is voltak, de utólag szinte az emberek háromnegyedéről kiderült, hogy nem voltak igaz barátok”.

- mesélte később. 

A Tv2-től átigazolt a köztévéhez és a Szuperbuli című műsorával szórakoztatta tovább a közönséget, majd egyre kisebb csatornáknál kapott csak lehetőséget: a köztévé után a Story Tv-ben, majd végül a Muzsika Tv-ben kötött ki. Egy rövid ideig az újra feltűnt a Tv2-őn, aztán felcsillant a remény, hogy az RTL Klubban lesz műsora, de ez a remény gyorsan szertefoszlott.

Lagzi Lajcsi jelentős részben nem kulturális tevékenységéért, hanem jótékonysági akcióinak köszönhette, hogy 2001-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, öt évvel később pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. Szokolya község és több város, valamint Soroksár díszpolgára lett.  

A szórakoztatóiparban megszerzett vagyonát ingatlanokba fektette, saját bevallása szerint 20-30 éve foglalkozik ingatlanfejlesztéssel. Azt a lakóparkot, ahol – állítólag – a vizet, az áramot és a gázt lopta, eredetileg azért építette, hogy eladja, ám a gazdasági válság közbeszólt és maradt a bérbeadás.

Közüzemi számlák 30 milliós elcsalása, okirat-hamisítás és vesztegetési kísérlet vádjával 2015. szeptember 24-én, feleségével együtt letartóztatták, majd Székesfehérvárott előzetes letartóztatásba helyezték.

Galambos Lajost és feleségét viszik az 5-ös tárgyalóba a Budaörsi Járásbíróságon / Fotó: Szabó Gábor - Origo

A Pest Megyei Főügyészség ekkor még csak annyit közölt, hogy a zenész és társai legalább  30 millió forintot csalhattak el  azzal, hogy nem fizették ki a közüzemi számlákat,  Galambos Lajos szerint erről persze szó sem volt. Inkább arról, hogy

olyan valakinek léphetett rá a tyúkszemére, aki olyan helyzetben volt, hogy ezt megbosszulja.″

Bár a zenész ügyvédei többször is kérték, hogy engedjék ki Lagzi Lajcsit az előzetesből, a bíróság 2015. október 2-án csak a feleségét helyezte szabadlábra.  A zenész 2015-ben a karácsonyt is a börtönben ünnepelte, egy hónappal később (125 nap után) hagyhatta el a Székesfehérvári Büntetés-végrehajtási Intézetet.

De nemcsak a börtönből, hanem egy időre – a Blikk támogatásával – az országból is távozott, és családjával Mexikóba költözött, ami igazából nyaralást jelentett. Akkor is éppen Dél-Amerikában tartózkodott, amikor az ügyészség vádat emelt többek között ellene, felesége és harmadik társuk ellen.

A vádhatóság szerint Galambos 1993-tól egyedül, majd 2000-től feleségével együtt, illegális bekötéssel áramot, vizet és gázt vételeztek szabálytalanul a mocsai ingatlanaiban, és ezzel 30 millió forintnyi villanyt, 4 millió forintnyi földgázt, valamint 16 millió forintnyi vizet használtak el fizetés nélkül.

Az ügyészség Galambos Lajost tettestársként, üzletszerűen, jelentős érték ellen elkövetett lopással és társtettesként vesztegetéssel vádolja és a zenész letöltendő szabadságvesztését indítványozta.  

Lagzi Lajcsiék az E-On Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt.-nek, az Észak-Dunántúli Vízmű Zrt.-nek, az Égáz-Dégáz Zrt.-nek, illetve a Tigáz-DSO Kft.-nek okoztak kárt.

Az ügyet 2017. június 7-én kezdték tárgyalni a Budaörsi Járásbíróságon, ítéletet viszont csak az ítélkezési szünet után, év vége felé hozhatnak.

A meghurcolt zenész közben újra visszatért a tévék képernyőjére. 2016 novemberétől, péntekenként újra láthatjuk a Tv2 csoprorthoz tartozó Zenebutik csatornán, ahol újra és újra megszólal a trombitája a Dáridó Klub című műsorban.

Közben mindenki csak találgat, hogy mi lehet az igazság Lajcsi „ügyével” kapcsolatban. Van, aki szerint egyértelmű, hogy Lajcsi lopott, van, akinek meggyőződése, hogy Lajcsi ellen egyszerűen lejárató hadjárat indult. Bárhogy is van, Lajcsi imidzse oda, és nem tudni, hogy valaha kiderül-e mi is történt valójában. De egy biztos, Lajcsi már nem az a Lajcsi, ahogy annak idején megismertük.

http://hetijoarc.blogstar.hu/./pages/hetijoarc/contents/blog/39148/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?